A tudáshoz való viszonyunk változóban van. A szigorúan  szabályozott tudományágak és tantargyák szorításából egy könnyedebb, rugalmasabb gyakorlat felé tartunk, amely lehetőséget ad rá, hogy ésszerűbben, „életszerűbben” szervezzük a tudásanyagot. Ezzel egy időben a tudás megszerzésének helye is változik. Az egyes intézmények határai közül virtuális és intézmények közötti „terekbe” – manapság  sokkal több információhoz juthatunk az interneten, mint amennyit egy iskolában kaphatunk. A kreativitás és újítás képessége is más felfogást kap: az egyéni zsenik helyét az alkotó közösségek veszik át, melyekben a visszajelzések és megjegyzések fontos eszközei az együttműködésnek.

Napjainkban két fontos törekvés jelent meg az oktatásban és a technológia világában. Az előbbiben kezd fontossá válni a gyerekek tanulásra tanítása, amely felkészíti őket az „egész életen át tartó tanulás” (lifelong learning) sikeres teljesítésére; az utóbbiban pedig villámgyorsan fejlődnek az olyan szoftverek, amelyek lehetővé teszik olyan közösségek kialakulását, melyek célja, hogy tagjaik együtt tanuljanak és működjenek együtt a tudás „építésében”.

Sok országban kezd áthelyeződni a hangsúly a tantervekben a tartalomról a tanulás módjára. Tehát nemcsak az a fontos, hogy mit tanul meg a gyerek, hanem az is, hogy hogyan tanulja azt meg. Ennek hátterében gyorsan változó világunk áll. Az iskolából kilépő fiatalnak fel kell készülnie arra, hogy megszerzett szaktudását nem feltétlenül tudja egész életében használni, folyamatosan tovább kell képeznie magát vagy esetleg el kell sajátítania egy teljesen másfajta tudást, ha munkahely változtatásra kényszerül. Ez – a már korábban említett „lifelong learning” – új tanítási módszereket igényel, amelyek elsajátításában és alkalmazásában nagy szerepet kapnak az új digitális technológiák és közösségi hálók.

Ezen új technológiák láthatóan próbálnak visszatérni a „gyökerekhez”: az internet létrehozásának célja eredetileg a kommunikáció elősegítése volt (tudósok között). Az utóbbi évek fejlesztései (melyek következtében Web 2.0-ről beszélünk) úgy tűnik, felélesztették az eredeti szándékot. A már fent említett közösségi háló különböző fajtái pontosan ilyen szoftverek, elősegítik (többek közt) a kommunikációt a felhasználók között. Ezek segítségével juthatunk el az e-learning-től a c-learning-ig (c: community/communicative/collaborative), amely többféleképpen értelmezhető és fordítható: közösségi tanulás/kommunikáció- alapú tanulás/együttműködéses tanulás.

Egy vizsgálat (Jay Lemke) kimutatta, hogy a 21. században a tanórán kívüli (egyéni) tanulás olyan módszerekkel történik, amelyek a c-learningben is kiválóan használhatók (weben keresünk információt, segítséget kérünk egy „szakértőtől” vagy egy kisebb csoporttól… stb.) és ezáltal a c-learning hatékonysága igen nagy lehet.